Üdvözlöm –
Dér-Pesics Zsuzsanna vagyok

klinikai és pedagógiai szakpszichológus és integratív gyermekterapeuta.

Magamról

Orosházán születtem, otthonomnak ezt a várost tartom. A pszichológusi pályára kamaszkorom óta tudatosan készültem. Elsősorban kíváncsiságom, az emberi lélek sokféleségének megismerése, megértése, a segítés akarása motivált.
A pszichológusi munkát hivatásomnak tekintem. A folyamatos megújulás igénye, az egyedi ötletek, kreatív megoldások keresése visz előre a munkám során, ezért nem zárkózom el az új dolgoktól. Emellett ragaszkodom az általam fontosnak tartott értékrendhez és hagyományokhoz. Felismerem és elismerem hibáimat, melyből tanulni igyekszem. Ezzel a szemlélettel fordulok a gyerekekhez, ezt próbálom átadni, tanítani nekik is.

Carl Rogers gondolatait követve én is úgy vélem, hogy nem elég a bajba jutott gyerekhez beszélni, pusztán „okos” tanácsokkal ellátni.

Sokkal fontosabb nekünk, felnőtteknek megtanulni, hogy bízzunk bennük. Elhitetni velük, még ha ez hosszú ideig tart is, és apró lépésekkel érjük csak el. El kell hinnünk azt, hogy ők is kompetens emberi lények. Ha elsősorban megérteni igyekszünk őket, akkor önmaguk jönnek rá, mit tehetnének problémájuk megoldására és ettől függetlenebbé válnak. Minden gyermek, eset és probléma új kihívás, minden elért siker egy gyermek egészségesebb lelkű felnőtté válását segíti elő.

Véleményem szerint egy gyerek felnevelésében ilyen módon kell segítséget nyújtani. Mint pszichológusnak, nem lehet más célom.

Ennek szellemében végzem munkámat, melyhez folyamatos tanulással, személyes példamutatással is igyekszem hozzájárulni.

Rendelőm

A magánrendelőm Orosházán, a Bille udvarban, a Kreatív bolt melletti lépcsőházban található meg. Kérem, a csengőn a Pesics Zsuzsanna feliratot keresse. Lehetőség szerint pontosan érkezzen, hogy a rendelés zavartalanul folyhasson.

Rendelési idő:

kedd:                17:00-19:00

szerda:             17:00-19:00

csütörtök:       17:00-19:00

A rendelési időn kívüli konzultációk óradíja magasabb, kérem, ezt vegye figyelembe, mikor időpontot kér.

Időpontot kérni telefonon lehet, rendelési időn kívül, hétköznapokon 9 és 19 óra között. A telefonom nem mindig tudom felvenni, ezért kérem, próbálkozzon többször, ha nem ér el.

© Copyright - Dér-Pesics Zsuzsanna